#FANTASZTIKUS PÁROS LENNÉTEK

-Ueda!-üvöltött kedvenc rajztanárom a fülembe-UEDAAAAAAA!!!

-Mi?Mi van?Atombomba támadás?-néztem körbe,de mindenkinek csak a döbbent arcát láttam.Kihúztam a gyufát

-Nem,fiatalember,nincs semmiféle atombomba.Csupán elaludt az órámon,negyedik alkalommal!-motyogta az amerikai származású Cady tanárnő.Mindenki oda van érte,de nem tudom mit esznek rajta.Olyan sötét,mint amilyennek látszik.Lehet,hogy a szőke haja teszi hülyévé?Okosnak akarja magát mutatni a divatos szemüvegével,de ezzel csak azt tudja megmutatni,hogy hülye.Jókat mosolyogtam ott ültő helyemben,a tanár pedig idegesen kopogott a padon-Ueda!Távozz az óráról!És meg ne lássalak itt még egyszer!
-De tanárnő…-kezdtem a mentegetőzést

-Nincs de!Menj!-parancsolt rám.A majd 1 kilós könyveimmel együtt kisétáltam az előadásról,és visszamentem a kollégiumba.A telefonom után nyúltam,és tárcsáztam a Shoko által megadott telefonszámot.Azt mondta,hogy bármikor hívhatom ha van valami

-Itt Shoko!-szólt bele a készülékbe

-Itt pedig Kazuo!Mondd Shoko!Ráérsz most?

-De csak 9-kor találkozunk!És most is csak….őőő…fél 9 van.

-Tudom,de addig elmehetnénk kávézni.

-Hát jó.Akkor várlak a bárban.

-Azonnal ott vagyok.-mondtam,majd letettem a telefonomat.Felkaptam a gitáromat és eszeveszett sebességgel rohantam a 4 utcányira lévő bárhoz.Út közben majdnem fellöktem egy nénit,egy virágot kipakolni készülő lányt,és egy munkába rohanó férfit.Szó szerint berobbantam a bár ajtaján.

-Kazu!Jól vagy?-sietett oda hozzám a lány

-Igen-húztam ki magam-Minden rendben.Csak siettem!-vettem fel a műmosolyt

-Akkor megnyugodtam.Nem akartalak volna egyből kórházba vinni csak azért,mert összetöröd magad.-mosolygott rám édesen.
”Istenem,hogy lehet valaki ennyire cuki?Talán a mosolyába lettem én szerelmes vagy magába a lányba?Nem tudom,de…”
-Ömm…kérsz egy kávét?Vagy egy teát vagy valami sütit?-árasztottam el a kérdéseimmel

-Úúú…most láttam fánkot…Még sohasem ettem fánkot,legalábbis német fánkot még eddig nem volt alkalmam…

-Akkor megajándékozlak egy német fánkkal-mondtam,majd leültünk az egyik asztalhoz.A kiszolgáló lány hamar odasietett hozzánk

-Mit hoz…-nézett fel a jegyzeteiből-Jézusom!Sho…Sho….

-Csssssssss!!Ne tudják meg,hogy itt vagyok,mert címlapon leszünk!

-Rendben-suttogta-Aláírnád a jegyzetfüzetemet?

-Persze!Kinek írhatom?-nézett a lányra csillogó barna szemeivel

-Kana-nak.

-Rendben,akkor Ka…naa…nak…sok…sze..re..tett…el….Shokotan-tól!-firkantotta a fehér lapra  Shoko-Tessék!

-Köszönöm!Imádlak!!-ölelte meg a lányt Shoko-Mit hozhatok?

-Három német fánkot és két kávét!-mondtam,megtörve ezzel a szótlanságomat

-Azonnal hozom!-mondta,majd pár méterrel arrébb állt,és kiabálni kezdett-Takee!!Három fánkot és két kávét készíts légy szíves!

-Azonnal-hallatszott egy tompa hang a konyhából

-És miért is jöttünk ide 9 előtt?-fordult felém Shoko

-Nos…kiküldtek a rajz óráról,és unatkoztam.Arra gondoltam,hogy meghívlak egy kávéra…-vigyorogtam zavaromban.

-Oké!-kacsintott-Már azt hittem,hogy randizni szeretnél,mert én megpróbálnám…-vallotta be fülig pirulva

-Te..tessék?-kérdeztem zavartan.Hogy ő randizna velem?Mi ez valami kandikamera?

-Jól hallottad.Tetszel nekem,és bár furcsa,de szeretnék veled találkozni próbán kívül is.-sütötte le a szemét

-Ez váratlanul ért,de megpróbálhatjuk-mosolyogtam

-Tényleg?-nézett rám csillogó szemekkel

-Igen-suttogtam

-Itt is vannak a fánkok és a kávék!-jött oda Kana-Kinek adhatom a fánkokat?

-Shoko-nak!-biccentettem felé

-És akkor a kávék…egy neked,egy pedig neked.-tette le az asztalra a gőzölgő koffeinbombákat-Ha kellek még csak szóljatok!-vigyorgott-Ohh..és fantasztikus páros lennétek így együtt-kacsintott majd végleg elment.Mi lett ezzel a lánnyal?

#MI EZ AZ ÉRZÉS?

Másnap eléggé kómásan ébredtem.A srácok egy üzenetet hagytak a hűtőn,hogy hazamentek.Én is szerettem volna hazamenni,de ennek nem láttam semmi esélyét.Gondolatmenetemből a telefonom hangja ugrasztott ki.Ismeretlen szám hívott:
-Igen,tessék!-szóltam bele zavartan

-Kazuo!Itt Shokotan!

-Áhh…üdvözlöm!-könnyebbültem meg.Már azt hittem,hogy valaki MÁS keres.

-Akkor ráérsz ma ugye?

-Persze!Ma 9-kor,ahol tegnap találkoztunk.-vigyorogtam

-Hahóó!!Fél 9 van fiatalember!-zökkentett ki cseppnyi álomvilágomból.”Talán még a nyálam is folyt?Nem az nem…”

-Ohh..basszus!Azonnal ott vagyok!Kérlek ne haragudj!Tényleg,sietek!Kérlek ne menj el!-utasítottam a lányt

-Rendben.-hangjából éreztem,hogy mosolyog-Nem megyek el!Várlak!

Egy hegy méretű szikla esett le a szívemről.Gyorsan felöltöztem,fogat mostam,és fiúkat   megszégyenítő tempóban rohantam a tegnapi helyszínre.Ő az egyik széken ült,haja lazán vállára omlott,arcáról pedig sütött a gyönyör és a báj.Csodálatos látvány volt.

-Áhh!Kazu!-állt fel a székéről-Már kezdtem azt hinni,hogy nem jössz el!

-Ha…azt…mondom…hogy…itt…leszek…akkor…itt…is…leszek….-lihegtem.Életemben nem futottam ennyit,mint ma.Azt hiszem lemondok arról,hogy futóbajnok leszek

-Kérsz vizet?-nézett rám hatalmas barna szemeivel

-Igen…köszönöm-mosolyogtam

-Tessék-nyújtotta oda a számomra életmentő folyadékot.Gyorsan megittam,majd a poharat letettem a bárpultra,és odamentem az eddig is ott álldogáló emberekhez.-Srácok!Ő itt Kazuo!Kazuo,ők itt az én kis bandám!

-Üdv!-intettem nekik

-Ő itt Maki és Aya.A táncosaim-mutatott a két lányra-Még van valahol két táncos lábú,de nem tudom,merre kóvályognak.-mosolygott

-Sziasztok!

-Ő itt Rie,a basszusgitáros-mutatott egy magas,szőke hajú fiúra

-Szia!

-Ő itt Aiji,a dobos-mutatott egy kopasz srácra,aki éppen a kávéját tanulmányozta

-Heló!Aiji vagyok!-intett

-Kazuo!Nagyon örülök!

-Szintén!És te min játszol?-kérdezte

-Gitározom-vigyorogtam,talán egy kicsit el is pirulhattam

-Akkor kezdhetünk is!Kazu!Ne félj!Nem lesz baj!-tette kezét vállamra Shoko

-Remélem.De Shoko!Kottát kaphatnék?

-Persze!Aiji!!Kottát kaphatna Kazu?!- pipiskedett,hogy megkeresse a fiút,aki éppen akkor ült le a dobok mögé

-Természetesen!-bólintott,majd egy rakat papírt nyomott a kezembe

-Akkor kezdjük a…mondjuk a Gozen Rokuji-vel!
-És 1…2…3…-ütötte össze dobverőit Aiji

A próba alatt remekül éreztem magam.Rengeteget nevettünk a hibákon és a hamis hangokon.Azonban Aya kificamította a bokáját,így Rie bevitte őt a kórházba,ahol azt mondták,hogy egy darabig biztosan nem táncolhat.A másik két táncossal viszont nem találkoztam,amit sajnálok,mert a srácok elmondták,hogy rendkívül tehetségesek.
A próba úgy este 8-ig tarttott,addig sikerült mindenkit megismernem.Megtudtam,hogy Rie Amerikában született,és 3 évesen jöttek Japánba.Aiji Kiotóban született,és az édesapja halála után jöttek az édesanyjával Tokióba,ahol az édesanyja egy cukrászda főnöke lett.Aya-ról is kiderült egy két dolog.Például,hogy sokáig járt Rie-vel,de aztán úgy döntöttek,hogy külön válnak,de ennek ellenére barátok maradtak.Maki édesanyja híres énekesnő volt,és elmondása szerint nagyon hasonlít rá.

-És most mesélj magadról,Kazu!-toppant be Rie,hátán Aya-val

-Mit mondjak?

-Mesélj a családodról!-ült mellém Shoko

-A családomról?-összeszorult szívvel kérdeztem vissza

-Igen.Tudod,az édesanyádról és az édesapádról!-noszogatott Maki

-Hát..az a helyzet,hogy nem ismerem őket.Mikor kicsi voltam árvaházba raktak,és azóta azt se tudom,hogy mi van velük.-hajtottam le a fejem.Ne lássák,hogy egy keménynek mutatkozó fiú sír

-Ugyan,nem kell szégyenkezned!- bíztatott Maki

-Nem szoktam róluk beszélni.Még ha kérdezik sem.

-Köszönjük,hogy velünk kivételt tettél!De esküszünk,hogy senkinek nem mondjuk el.Még a sajtónak sem.-mosolygott rám Shoko

-Köszönöm!Na,most megyek.Holnap is van nap.Akkor…hol találkozzunk?-csaptam össze a tenyeremet

-Ugyanitt!-kiabálták szinte egyszerre

-Rendben,és ugyan így 9-kor?

-Igen!

-Akkor…sziasztok!-intettem,majd kiléptem az ajtón.A hűvös levegő megcsapta az arcomat.Út közben elgondolkoztam azon,hogy mi ez a furcsa érzés,ami már a meghallgatás napján bennem van.Soha nem éreztem még ilyet,de leírom…Mintha száz meg száz pillangó repdesne a gyomromban.Ez megszokott?Azt mondják,hogy ez a szerelem jele,de én nem hiszek az ilyenekben.

#ÉN KELLEK NEKI

~01

-És,akkor ennek a megoldása annyi,mint…-motyogta bajusza alatt a fizikatanár.-Kazuo!-csapta le a könyvét az asztalon.Lassan fél órája bámulok ki az ablakon,másra sem tudok gondolni,mint a tegnapi előadásomra a közeli kávézóban.

-Béna vagyok-fejeltem meg a padot

-Mondott valamit fiatalember?-mászott fel a lépcsőn a tanár

-Nem!Nem!-sunnyogtam
Kazuo Ueda vagyok,hamarosan betöltöm a 23. életévemet,és majdnem 2 éve tanulok ezen a japán egyetemen.Azt mondják,hogy ide csak a gazdag kölykök járnak.Nos én nem mondanám magamat gazdagnak,de szegénynek sem.Apám ügyvéd,édesanyám pedig egy egyszerű pékségben dolgozik. A szüleim nem éltek mindig együtt,sőt ha mondhatom azt,akkor külön-külön családot alapítottak,de mindkettőjüknek tönkrement a házassága és egymásban leltek boldogságra,és lassan 11 éve élnek együtt.Én a zenélésben találtam meg a nyugalmat,pontosabban a gitározásban.Szerettem volna egy híres bandában játszani,de azt hiszem ez lehetetlen.

-Akkor a holnapi napon találkozunk!Viszlát!-köszönt el a tanár,majd a könyveivel együtt kiviharzott a teremből

-Kazu!Jössz a bárba te is?Meghallgatás lesz.Valami énekesnő keres gitárost a bandájába!-invitált a dologra Miku

-Hát nem is tudom.-elgondolkoztam.Ha most nem megyek el,akkor sohasem robbanhatok be a zeneiparba.-Megyek!Ki nem hagynám!

-Ez a beszéd!-veregette meg a hátamat

-És ki is ez az énekesnő?-érdeklődtem,mert nem említette,hogy ki is az a titokzatos nő

-Shokotan!

-Hmm…Shokotan!Nem rémlik a neve.-néztem magam elé,majd befordultunk a bár utcájába. Megérkezésünkkor minden szempár ránk szegeződött.-Te-suttogtam-Van rajtunk valami,hogy így bámulnak?

-Mmmm…-nézett magára Miku-Nincs.De ne is törődj vele!Csak a zenédre koncentrálj!

20 perc múlva egy csinos fiatal lány lépett be a terembe,majd hosszas beszédet tartott nekünk amelyből csak arra emlékszem,hogy neki kell egy új gitáros,és aki nem az,az már most távozhat.

-Kazuo Ueda,kérlek fáradj ide!-jött ki egy másik fiatal lány a fekete ajtó mögül

-Sok sikert Kazu!

Bementem,ahol Shokotan ült egy tőle jóval idősebb nővel.Valószínűleg a menedzsere volt,vagy tudom is én,hogy ki.

-Szép napot kisasszony!-mosolyogtam

-Üdvözlöm…őőő…-ránézett a jelentkezési lapomra-Kazuo.Mit fogsz játszani nekünk?-mocorgott a székén idegesen

-Nem tudom még.Mit szeretnének hallani?

-Úúú…Mondjuk a SCANDAL-tól a Doll-t.

-Rendben.

Azt gondoltam,hogy teljesen elrontottam az egészet.A lányok dala fantasztikus volt,de nem volt alkalmam elégszer meghallgatni,és a gitáromon begyakorolni.Félve néztem a fiatal lányra,aki nyitott szájjal bámult rám.

-Ez fantasztikus volt!Te vagy az én emberem!A többiek nem kellenek!Csak TE!-jött oda hozzám,és szorosan megölelt.

-Biztosan engem akarsz?Hisz te hatalmas sztár vagy,és nincs szükséged holmi jött-ment kezdő  zenészekre.

-De te nem vagy kezdő!Te profi vagy,és úgy érzem,hogy bírni fogod a tempót!Holnap reggel 9-re várlak ugyan itt!Ne késs el!-mondta,majd ismét megölelt,és elviharzott.

Kivánszorogtam a folyosóra,ahol Miku gyakorolt.

-Na mi volt?Hogy ment?Mit játszottál el neki?-árasztott el kérdéseivel

-Semmi nem volt,jól ment,a SCANDAL Doll című dalát játszottam,és ÉN KELLEK NEKI!-kiabáltam az utolsó szavakat

-Na haver!Úton vagy a hírnév felé!Mikor kezdesz?

-Holnap reggel 9-re kell jönnöm,és ideges vagyok.

-Ugyan,nem kell idegeskedned!Simán fog menni!-mondta,majd visszamentünk a kollégiumba.Este aludni se tudtam,valamikor fél 5 körül nyomott el az álom,addig is gondolkoztam,és újra és újra lejátszottam magamban a mai napot.

#VÉGZET

~30 VÉGZET

„Nincs végzet, amely megtervezné az emberek életét. Bármi, ami ér bennünket, jó vagy rossz, az általában saját tettünk eredménye, vagy cselekvésünk hiánya.”

-Mayu!-szólt hozzám egy ismerős hang.Még mindig a parkban üldögéltem,és gondolkoztam.

-Igen?-pillantottam fel,és akit ott láttam kedvesen mosolygott rám

-Hát te mit keresel itt,Kita?-álltam fel,hogy jobban lássam

-Hát ide jöttem úgymond „nyaralni”-rajzolgatta az idézőjeleket a levegőbe

-És pontosan miért is jöttél ide,hozzám?-kérdezősködtem

-Mert megláttalak,és most szómenésem van.Tudod,amikor be sem áll a szám-vigyorgott

-És miről szeretnél beszélgetni?Mindenre vevő vagyok,csak Sho…-belevágott a szavamba

-Shoko aggódik érted.-fantasztikus.Éppen,hogy kezdem elfelejteni,amikor felhozza őt.
-Nem baj.Az apja megmondta,hogy váljak el tőle.De ezt most úgy mondtam,mintha házasok lettünk volna.

-Komolyan?Pedig van itt valaki,aki szeretne veled beszélni-lépett hátra,és egy mosollyal jelezte,hogy minden rendben lesz.Azt hiszem hiányzik Kita.Nem,mint a volt barátom,hanem,mint egy legjobb barát.Vele megbeszélhettem mindent,de aztán…na mindegy.Lényeg,hogy most megint itt van.

-Ma..Mayu!-lépett elő valaki egy fa mögül.Komolyan mondom olyan volt,mintha egy mesében lettem volna.

-Igen?-hunyorogtam-Shoko?-kerekedett ki a szemem.Mindenki megtalál?

-Mayuuuu!!-rohant oda hozzám,majd szorosan megölelt,én pedig nem tudtam visszafojtani a sírásomat,eleredtek a könnyeim.-Nem érdekel,hogy mit mond apám,én szeretném,ha megint a legjobb barátok lennénk!Nem akarok haragban elmenni innen.Tehát megbocsátanál,és lennél ismét az én legjobb barátom?

-Nem is tudom-dramatizáltam-Azt hiszem nem érdemlem egy sztár barátságát.De ha a kisasszonynak megfelel,akkor én szeretnék az Ön legjobb óvodás barátja lenni.Persze ha azt a címet még nem töltötte be senki sem.

-Hát nem is tudom.Az a helyzet,hogy egy Mayu nevű lány már betölti ezt a szerepet-vigyorgott,majd ismét megölelt.

-Hogy a fenébe ne lennék a legjobb barátod te bolond?-motyogtam,majd apró könnycseppeket éreztem a vállamon. A könnycseppek gazdája Shoko volt,aki nem a bánattól sírt.

-Ne sírj már te bőgőmasina!-jött oda Kita is-Úgy csinálsz,mint egy ovis.-gúnyolódott,majd ő is szorosan megölelte a lányt-Soha többé ne hagyjátok el egymást,de engem se!

-Persze!Meg majd téged elhagyunk!-vigyorogtam rá,majd egy csoportos ölelés után fogadalmat tettünk,hogy mindig is örök barátok leszünk.

„A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.”
                                             Antoine de Saint-Exupéry

#KÖLTÖZÉS

~29.2 KÖLTÖZÉS
*MAYU SZEMSZÖGE*
Elmentem Shoko osakai koncertjére.Mint mindig,most is elképesztő volt.A 2 órás koncert után hazasiettem,mert pakolnom kellett.Nos,ami azt illeti,a szüleim megkérdezték,hogy nem lenne-e kedvem odaköltözni hozzájuk.Tudom,hogy már 16 éves elmúltam,sőt már lassan 25 leszek-mondjuk addig még van legalább 3 év-de a családomra szükségem van.Hülye voltam,amikor azt mondtam,hogy nekem nem kell család.Rájöttem,hogy igen is szükségem van valakre,akire támaszkodhatok,akikben megbízhatok,akik mellettem állnak jóban-rosszban.
-Mayu!Kész vagy a pakolással?-jött be Steven.Arra is rájöttem,hogy teljesen normális ez a gyerek.Attól,mert örökbe fogadták,még lehet jó fej nem?

-Azonnal!Egy pillanat!-cipzátoztam össze a bőröndömet,ezzel letudva a 4 órás ruhapakolást

-Nem tudom,hogy lehet valakinek ennyi ruhája?!-húzta fel a szemöldökét a fiú

-Ha lány lennél megtudnád,hogy milyen dolgokkal jár ez.-mosolyogtam

-Na akkor indulás-jött be apu is.

Elköszöntem a lakásomtól…na jó nem elköszöntem,csak bezártam ajtót,ablakot,hogy még csak véletlenül se tudják megtámadni az „előző életemet”

-Ideges vagy?-nézett a visszapillantóba apám

-Nem.Csak…-itt elgondolkoztam.-Azt hiszem igen,egy kicsit ideges vagyok.Mindig is abban a tudatban éltem,hogy meghaltatok,most meg alig egy hónap leforgása alatt beloptátok magatokat a szívembe,és rá 2 évre már odaköltözök hozzátok.

-De jó buli lesz-veregette meg a vállamat Steven

-Na arról lemondhatsz kisfiam!Nem fogsz bulizni,se Mayuval se senkivel!-hadonászott maga előtt anyu a mutatóujjával

-Anyu!Azt hiszem itt az ideje,hogy a pórázt elengedjétek.20 éves,és már ideje lenne felnőnie!-hajoltam előre a két ülés közé

-Tudod,hogy mostantól neked sincs buli és pasik?-mondta apu

-Mi van?Azt már nem!-dőltem hátra az ülésen

-Köszöntelek a világomban,Mayu!Lassan 6 éve nem engednek sehová sem-suttogta a mellettem ülő fiú.

-Várhatjátok,hogy csak tétlenül ücsörögjek a négy fal között.És menni is fogok,méghozzá Stevennel!Akár tetszik akár nem-határoztam el.Nem igazán tudnak érdekelni a hülye szabályok.Ha eddig is megvoltam korlátok nélkül,akkor ezután is elleszek.

-Komolyan?-nézett rám kikerekedett szemekkel a fiú

-És mikor jössz vissza Tokióba?-kérdezte,mire lemeredtem.Hogy értette azt,hogy vissza?Hová megyünk?

-Mégis  hogy érted ezt?

-Nos úgy,hogy mi nem Tokióban élünk,hanem Kiotóban.Tudod merre van Kiotó nem?-kérdezte anyám

-Hogyne tudnám.Azért ilyen hülye csak nem vagyok.-tehát nem Tokióban laknak?Biztosan mondták,hogy hol laknak,csak nem figyeltem.Akkor hát végleg elbúcsúzok Tokiótól.Viszlát nyüzsgő nagyváros!Viszlát finom rámenek!Viszlát Shokotan!

-Shoko-nak nem szólsz?-jött egy kérdés,nem is tudom kitől.

-Nem.Már szerintem meg se ismerne!

A beszélgetésünk nem folytatódott.Kiotói házukhoz érve egyből kipattantam az autóból,és bementem.Azt mondták,hogy itt is lesznek barátaim.Az első hetekben ki se mozdultam a házból,de amikor már úgy éreztem,hogy lépnem kell,hirtelen ötlettől vezérelve a közeli parkba mentem,ahol letelepedtem egy fa alá,és elgondolkoztam egy kicsit.Vajon Shoko-nak hiányzok?Tudja még,hogy ki vagyok?Vagy esetleg már elfelejtett?Azt hiszem nem kellene törnöm magam azért,hogy ismét olyan jó barátok legyünk,mint annak idején.Feladom ezt az egészet!Azt hiszem neki is megvannak a maga dolgai,és a nevelőapjának is igaza volt.Nem tud dolgozni úgy,ha valaki folyton a nyakán lóg.Azt hiszem már az új életembe nem lesz szükségem rá.Persze hiányzik,mert ő a legjobb barátnőm,de azt hiszem így nem menne ez a barátság.Ha a távkapcsolatok nem működnek,akkor a távbarátságok sem lehetnek hosszú életűek.

#OSAKA

~29 1. OSAKA

2 évvel később
*SHOKO SZEMSZÖGE*

-Megyek már!-kiabáltam a menedzseremnek,aki már tűkön ült idegességében.Na igen.Ma indulunk országos turnéra,és úgy érzem,hogy valami,vagy inkább valaki,hiányzik az életemből.Mayu!2 éve láttam őt utoljára,és rettenetesen hiányzik.

-Shokoooo!Haladj már!- nyavalygott anyám

-Megyek már!-tettem el a tollamat a táskám mélyébe.Azt hiszem egy darabig ott is marad.Az első turnéállomás Osaka lesz,aminek nagyon örülök,mert az ottani rajongók tombolnak a koncerteken,mondjuk nem,mintha a többi helyen nem,de ők kivételesek. Vagy inkább különlegesek.

A hotelből kilépve megcsapott a hűvös,őszi tokiói szél.Egy darabig nem szívhatom ezt a levegőt.

-Shoko! Mi baj?-tette apró kezét a lábamra Mayumi

-Oh,semmi.Csak elgondolhoztam.

-Miről?

-Mayu-böktem ki,és éreztem,hogy hamarosan sírni fogok,így feltettem az általam csak „ápol és eltakar” nevezetű szemüvegemet,ami majdnem akkora,mint a fejem.Erre a gondolatra elmosolyodtam,de rá kell döbbennem,hogy ebben semmi vicces nincs.Az úton jóformán csak aludtam.Pihennem kellett,mert egy 24 órás talpon léthez szükség van az energiára.

-Megérkeztünk!!Shooo!!-ugrált rajtam a húgom

-Tücsök,kérlek ne ugrálj rajtam!-kapálóztam ahogy csak tudtam

-De…megérkeztünk!-suttogta a fülembe

-Oké!Akkor ideje kiszállni!-nyújtózkodtam,majd felkaptam Mayumi-t és kiszálltam vele a napsütéses Osaka városába

-Ugye milyen szép?-lépett oda anyu,majd kivette a kezemből a kislányt

-Az-adtam rövid választ,majd elindultam befelé.Nincs vele miről beszélnem.Tudja,hogy most nyűgös vagyok és azt is,hogy most nincs kedvem beszélgetni.Ideges vagyok,és ez látszik is rajtam.

-Akkor Shoko!Kezdheted is a gyakorlást!-morogta a menedzserem

-Még meg se érkeztem.Had pakoljak már le!Egy perc!

-De haladj!!Nincs sok időnk!-neked nincs,de nekem van.Csak este 10-kor kezdődik a koncert,addig meg időm,mint a tenger.Az öltözőmbe érve ledobtam a cuccomat,és visszamentem a színpadra.
-Mikrofon próba…1…2…Azt hiszem ez jó.-kopogtam a mikrofonon

-A másikat is próbáld ki!-mutatott egy másik fekete tárgyra,ami egy dobozon hevert

-1…2…ez is jó.

-Akkor mára befejeztük!Este 10-kor találkozunk!Sok sikert Shokotan!

-Köszönöm!-vigyorogtam

-Most már felmehetek hozzá?-hallottam egy vékony hangot a színfalak mögül

-Gyere nyugodtan Tücsök!-nyújtottam felé a kezemet,mert már úton volt felfelé a lépcsőn

-Húú!Ekkora nagy ez a micsoda?-állt meg a színpad közepén tátott szájjal

-Ekkora!És este ha jó leszel,feljöhetsz hozzám.Oké?

-Tényleg?-visított

-Igen!

-Anyu is megengedi?-nézett fel rám

-Majd nem mondjuk el neki!De akkor hallgassunk,mint a sír!-tettem az ujjamat a szája elé,mire ő megharapott-Köszönöm!

Válasza csak egy fülig érő mosoly volt.

A koncert kezdete előtt Mayumi bejelentette,hogy fáradt ahhoz,hogy fellépjen velem.A koncerten egyedül voltam a táncosokkal és a bandatagokkal.Ennek ellenére valakinek az éles tekintetét éreztem magamon.Kié lehetett?Talán Mayu eljött?De idáig képes lett volna eljönni?Fogalmam sincs,majd a találkozón kiderül,itt volt-e.

#BÉKÜLÉS ÉS VALLOMÁS

~28 BÉKÜLÉS ÉS VALLOMÁS
*MAYU SZEMSZÖGE*

Miért gondolja azt az apám,hogy ha csak úgy idejön,és a kezembe nyomja a telefonszámát,akkor hipp-hopp a nyakába ugrok és repesek az örömtől,mert nem haltak meg?Valójában eddig is meg voltam család nélkül,és azt hiszem egy darabig nincs szükségem se anyára se apára.Majd a közeljövőben a saját családomra lesz szükségem.

A telefonomért kutattam a szobámban.Az elmúlt napokban egy kicsit átrendeztem,és minden elkeveredett.A telefonkönyv és a régi magazinok alatt rábukkantam a kis fekete készülékre.Kivettem a papírhegy alól,beírtam a férfi által megadott telefonszámot,és megnyomtam a HÍVÁS gombot.Idegesen doboltam a lábammal,mire egy vékony,női hang szólt a készülékbe.

-Igen?Ono Kazuki telefonja.Miben segíthetek?-jézusom…a rég hallott hang,amelyet lehetetlen elfelejteni.Emlékszem mindig az ő hangjára aludtam el,mikor kicsi voltam.A meséi nélkül most talán sehol sem lenne a képzelőerőm.

-Ömm…szia anya-szóltam bele én is,kis hezitálás után

-Anya?Ki maga?Nekem…várj.Mayu?

-Igen,én vagyok.-bólogattam

-Miért keresed apádat?-hangjából nem tudtam kivenni semmit sem.Olyan egyhangú volt

Mit mondjak?Mit mondjak?Gondolkozz Mayu!Ilyen hülye csak nem lehetsz!Mondd meg kerek perec,hogy miért.Jaa,bocs,csak azért,mert kíváncsi vagyok rátok,így jó pár év után..nem lenne kedvetek átjönni hozzám,és aztán együtt hazamehetnénk? Istenem,ilyenkor még én is elcsodálkozok,milyen hülye vagyok.

-Hát…eljött hozzám,és azt mondta,hogy bármikor hívhatom,ha kell valami,és arra gondoltam,hogy átjöhetnétek hozzám..Tudod.Vacsorázni vagy ebédelni.

-Jó ötlet.De várj,megkérdezem tőlük,hogy lenne-e kedvük.Egy pillanat!

Tőlük?Kiktől?Tudtommal csak egy apám van.Vagy…az lehetséges,hogy kettő?Persze,ha örökebfogadnak,de nem…-Hát van kedvük.Mondjuk a ma este neked megfelel?

-Persze!-vigyorogtam-Olyan 7 körül jöhettek,apu tudja hol lakok,így nem lesz baj az eljövetellel,de ha szeretnétek,akkor küldök TAXI-t.-ajánlottam fel

-Ó nem…odatalálunk akkor ezek szerint.Akkor este 7-kor.Addig vigyázz magadra kicsim!Szia!-köszönt el majd letette a telefont

Ilyen könnyű lenne a békülés?Akkor…majd megkérdezem,hogy ki az a „Tőlük”

Este 7-ig kevés időm volt.Gyorsan összedobtam egy kis vacsoraszerűt,már ami tőlem tellett,azt megcsináltam,átöltöztem és rendbe vágtam az arcomat egy kevés sminkkel.Este hat óra ötven perckor léptem ki a fürdőszobából.Mivel még volt egy kevés időm,így leültem a TV elé,és valamiféle mesét kezdtem el nézni.7 órakor csöngettek.

-Itt az idő-suttogtam.Odaléptem az ajtóhoz,kinyitottam,és ott állt a családom teljes egészében,kibővülve egy fiúval.-Sziasztok!Gyertek csak be!

-Szia kicsim!-köszöntött együtt anyum és apum.A fiú zsebre vágta a kezét,és elfordította a fejét.Nem lopta be magát a szívembe.

-Üljetek csak le,azonnal hozom a vacsorát!Egyébként meséljetek!Mivel foglalkoztok mostanság?A híradós munkát elfelejtettétek már?Milyen volt nélkülem az élet?-árasztottam el a butábbnál butább kérdéseimmel a családomat

-Nos…már nem a TV-nél dolgozunk.Van egy kis vegyesboltunk innen nem messze,és azt vezetjük. Egyébként ő itt a fiunk,Steven.Még Amerikában fogadtuk őt örökbe,és ide hoztuk,Japánba.

-Örülök Steven!-mosolyogtam a képébe,és felé nyújtottam a kezem.Meglepődtem,amikor belecsapott a tenyerembe,de ha neki ez így jó volt,akkor váljék egészségére.

*20 perc múlva*

-Aaaaa…tele vagyok-dobtam le a villámat-Steven!Hozzá se nyúltál a vacsorádhoz,valami baj van?-fordultam felé

-Nem vagyok éhes!-válaszolta eléggé hideg hangnemben

-Na idefigyeljen ifjúember!Ő itt a nővéred,akár tetszik,akár nem!Nem beszélsz így vele,vagy különben tudod mi lesz?-ojjajj…talán nála is a legbrutálisabb büntetést szabták ki?

-Rendben!Sajnálom Mayu! Ígérem,hogy megeszem a vacsorát,amit nekünk főztél!

-Ugyan,ha nem kell,akkor nem kell megenned.

-De!Megeszi és kész.Tudod,hogy mi lesz akkor,hogyha nem eszi meg?-húzta fel a szemöldökét apám.

-Jajj,neee!-kaptam a szám elé a kezem-Ugye vele nem…?

-Dede!!

-Ugyan ne csináljátok már!Nem lenne szabad eltiltani őt a külvilágtól,és bezárni a pincébe!

-Csak így tanul a hibáiból.-anyu

-És hány éves vagy Steven?

-20-válaszolta

-Tényleg?És miért nem mész el otthonról?

-Khmm…van egy betegségem,ami miatt muszáj otthon maradnom.Ha mondhatom azt akkor rá vagyok kényszerülve a segítségre.-biggyesztette le alsó ajkát

-Sajnálom.

-Kicsim.Mesélj,mi van Shoko-val!

-Shoko-val?-a kérdés villámcsapásként ért.Most hazudjak?-Az apja eltiltott,így nem találkozunk,csak nagy ritkán.De igazándiból nem is kell találkoznunk,hisz ő sztár,és én nem akarok belerondítani az összképbe.Meg amúgy is ott van a húga,aki fontosabb neki.Azt hiszem már nem akarok vele találkozni.Szép volt,jó volt,elmúlt.

-Értem.És nem hiányzik?-anyu

-Hogyne hiányoznak,hisz ő volt a legjobb barátnőm.De azt hiszem jobb ez így,tudjátok..külön utakon.
Persze…külön utakon…akkor elkezdhetem ásni a síromat.Meg fogok halni a legjobb barátnőm nélkül…HIÁNYZOL SHOKOTAN!!!

#PARAMM

~27 PARAMM

*SHOKO SZEMSZÖGE*

Valóban megváltoztam volna? Vagy csak a kishúgom váltja ki ezt belőlem. Mostanában elég sok időt töltök vele. Ami a szembe szomszédot, Hiro-t illeti: Meg vagyunk,de,mint barátok. Mióta Mayu elmondta mit mondott a nevelőapám,megszakadt a kapcsolatom a lánnyal,és másban kerestem meg az új legjobb barátot. Talán igaza lett volna Mayunak? Valóban ezt mondta volna neki a nevelőapám? Hmm…fogalmam sincs.

-Sh…Sh…-próbálkozott a húgom a nevemmel,kisebb nagyobb sikerrel-Sh…Shoko-mondta ki végül mire kikerekedtek a szemeim.Lassan 3 hete próbálkozik a nevemmel,és most végre sikerült neki.

-Büszke vagyok rád Tücsök!-mondtam neki,majd felemeltem,és elkezdtem vele repülőset játszani.Anyu mondta,hogy ezt szereti.Ki ne szerette volna ezt kiskorában?

-Vigyázz kicsim,nehogy elejtsd!-utasított aggódva figyelő anyám

-Nyugi anya!Csak játszunk!Ugye Mayuuuumi?-néztem a kezemben nevetgélő kislányra.A válaszomra aprókat bólogatott hatalmas mosollyal keretezve.Mulatságunkat a telefonom hangos pittyegése zavarta meg.Ilyenkor falhoz tudnám vágni a készüléket,de tudom,hogy a menedzserem megölne ha nem érne el.

-Iggeeeen?Itt Shokoooooo- torzítottam el a hangomat,a nevetés pedig,mint vad oroszlán,ki akart törni belőlem

-Kisasszony!Ne szórakozzon  velem,mert nem vagyok vicces kedvemben!Azonnal fogja a holmiját,és fáradjon a stúdióba!-üvöltött a telefon túlsó oldalán egy ideges menedzser.

-Pontosan miért is?-tettem le az eddig kezemben kacarászó húgomat

-Kínába megyünk!Tudja…koncert,dedikálás és miegymás

-Nos,erről nem tudtam…remélem nem viccelt,és tényleg megyünk Kínába.

-Kicsim!Minek mész te Kínába?-jött oda anyám,kezében Mayumi pityergett

-Rendben,akkor hamarosan ott vagyok-adtam választ az ideges férfinak

-HALADJON!-üvöltött még egy utolsót,majd lecsapta a telefont.

-Jézusom-tettem le én is a telefont

-Tehát,minek mész te Kínába?-tette fel a kérdést

-Koncert,dedikálás és miegymás miatt-nevettem el magam-Kicsit drámai voltam,ugye anyu?

-Inkább ne csináld ezt!A gyerek megijedt tőled-mutatott az üvöltő testvéremre-Menj oda és adj neki egy puszit!Attól talán „eláll” az ordító roham

-Okkééééé!-kacsintottam rá,majd odasiettem Mayumihoz-Babuciiiii!Na gyere,megyünk nyúzni a macskákat!Oké?

-Igen-mondta ki alig hallhatóan a legelsőnek kimondott szavát.Na igen.Ez volt a legelső amit kimondott: Igen.Megijedtünk,amikor csak ezt a szót mondogatta,mert bármilyen kérdést feltettünk neki,mindenre igent mondott.Vicces volt,de egyben félelmetes is.

-Ó Mamiii!!Gyere ideee!-nyavalyogtam az ajtóban-Ott is van.Mayumi!Menj oda,és simogasd meg!Tudod,ahogy mutattam.-tettem le az alig pár hete két lábon járó kislányt,aki készségesen odament az éppen alvó macskához,és egy hatalmas sikítás keretében,rácsapott a cica fenekére.A  macska elszaladt,sőt…menekült Mayumi pedig könnyes szemekkel nézett rám

-Cica-mondta-Cica…CICAAAAA!-sikította

-Jól van!Nyugi!-vettem fel ismét.Esküszöm,nem akarok gyereket egy darabig.Ha tudtam volna,hogy ilyen nehéz lesz foglalkozni vele…bele se kezdek.Bár én vagyok a hibás,mert én mondtam,hogy bármikor vevő vagyok rá.-A cica most elment..khmm…pihenni.Álmos és mi most felébresztettük.

-Paramm-mondta ki a számomra érthetetlen szót-Paramm.Paramm.

-Azt hiszem ez egy új szó lenne a te szókincsedben,Tücsök!

-Paramm.Paramm-ugrált a kezemben

#ÁTLAGOS NAP??

~26 ÁTLAGOS NAP???

*MAYU SZEMSZÖGE*

~Augusztus 4.~

A találkozás Shoko-val és az édesanyjával egy héttel ezelőtt volt.Shoko ki volt borulva,hogy nem jelentkeztem,és megmondtam neki,hogy mi a helyzet.Hogy a nevelőapja megtiltotta,hogy együtt lógjunk.Ja,a konyhámról nem is meséltem.A „ház ura” átjött,és megoldotta az általam okozott galibát. Azután pedig elmentünk ebédelni.Végre megtudtam mi a neve,és azt is,hogy ő is Londonban élt,akár csak én.
Ma reggel a nyári napsütésre ébredtem.Szerettem a nyarat,mert ilyenkor nem kellett korán kelnem.Emlékszem,amikor még suliba jártam,a nagymamám mindig mondta,hogy hogyha nem kelek fel,nem készít nekem reggelit és,akkor éhezhetek egész nap,amit persze nem akartam,így mindig még az előtt kirobbantam az ágyból,mielőtt mondhatta volna.Hiányoznak azok az idők.
Jelen pillanatban a vadonatúj konyhámban sürgök-forgok,és gofrit csinálok.Ezt még Londonban tanultam egy cukrásztól.Furcsa nem?A telefonom csörögni kezdett.Lány hangjától a hideg is kirázott.Felvettem,és az én régi,londini barátnőm Amy hívott.Ezen kívül az ajtón is dörömböltek.Mi lett itt?Híres lettem,már megint? Az ajtóhoz csoszogtam,és kivágtam az ajtót.Meglepődtem,amikor megláttam ki is áll az ajtóban.
-T…Tom!Mi a fenét keresel itt?

-Beszélnünk kell.Fontos dolgokról!Bemehetnék?-hadarta egy levegővel

-Persze!-nyitottam ki neki az ajtót-Ömm..Amy!Most le kell tennem,mert jött egy vendégem,de utána felhívlak!Örültem,hogy ismét beszélhettünk!Vigyázz magadra!

„Rendben!Szia!!Puszillak!”

-Na,mondjad…hallgatlak!-fordultam Tom felé

-Gofrit sütsz?-terelte a témát

-Gondolom nem enni jöttél!Térj a lényegre,nem igazán érek rá!-mondtam neki eléggé hideg hangnemben

-Jó,oké..Tehát emlékszel még a barátnőmre?Victoria-ra?

-Igen-felejthetetlen egy csaj volt

-És arra is,hogy terhes?

-Igen-hogy felejthetném el?

-És arra,hogy apa leszek?

-Igen-hülye vagy

-És most be vagyok tojva,mert nem tudom,milyen egy igazi apa.

-És ezt én hogy mutassam meg neked?Nekem nem igazán volt részem apai szeretetben és gondoskodásban-valltam be,nem mintha ezt nem tudta volna-De ezt tudod,mert elmondtam.

-Igen,de…nekem nem fog menni ez az egész apaság!

-Ugyan-tettem a kezemet a vállára-Ez szívből jön!Tudod…ha szereted,akkor tudni fogod,hogy hogy bánj vele!Mint….-itt elgondolkoztam-Mint a motoroknál,vagy az autóknál.-basszus Mayu,ilyen hülye hasonlatokat honnan szültél??

-Tehát ha nem tudom hogyan kezeljem,akkor bele se vágjak?-nézett rám csillogó szemekkel.Ezektől mindig megenyhült a szívem,sohasem tudtam ellenállni a barna szemeinek,de most…

-Nem!Azt mondom,hogy ez a szívedből fog jönni!Csak higgy abban,hogy meg tudod csinálni,és igen is jó apa leszel!-hajtogattam.Valójában fogalmam sem volt,hogy mit mondjak neki,mert fogalmam sem volt,hogy milyen egy igazi apa.Már nem emlékeztem arra sem,hogy az én apám milyen volt.

-Köszönöm,Mayu!Istennő vagy!-pirult el

-Ohh…ugyan,nem is.-intettem

-Pedig de!Amúgy…ehetnék?Farkas éhes vagyok,és a gépem csak 4 óra múlva indul vissza Londonba.-vallotta be,majd a hasa hangos korgása jelezte igazát

-Na gyere!Megetetlek!De kérlek…ne legyél disznó!

-Megígérem!-tette szívére kezét,majd készségesen bevándorolt a konyhába-Gofríííí!-nyavalygott

-Olyan vagy,mint egy kislány!-vallottam be az igazat,ami már lassan 4 perce bennem érlelődött.

-Nem is…Na…mondjuk akkor megetetsz?

-Persze!-toltam elé a tányért,amin halomban állt az édes finomság

-Akkor…jóétvágyaaaat!

Körülbelül 5 perc alatt elpusztította a gofriáradat felét.A többit  azt mondta,hogy nekem adja.Kedves volt tőle.

-Biztos,hogy megleszel apaként?-kérdeztem tőle a repülőtéren

-Olyan vagy,mint az anyám.Idegeskedsz,de igen…megleszek.Ha kellene segítség,akkor hívlak téged.oké?-kacsintott

-Rendben!

A hangosbemondó szavaira Tom megindult,én pedig visszaballagtam a TAXI-hoz,ami készségesen hazaszállított.
Kerek 19:00-kor valaki csengetett.Nem hittem el,hogy már megint zaklat valaki.

-Mivan?-szaggattam ki az ajtót,mert ez már a 4. csengetés volt a mai napon-Ohh…Ki tisztelt meg jelenlétével?-kérdeztem az eddig nekem háttal álló férfitól

-Nem ismersz meg,Mayu?-fordult meg

-Lehetetlen!Ez nem igaz!Te…te már meghaltál!És…-hadartam,majd becsaptam az ajtót,és lassan végigcsúsztattam a hátamat a fehérre festett faajtón.

Az apám tisztelt meg jelenlétével,akiről eddig azt hittem,hogy-ami nem kedves,de-alulról szagolja az ibolyát.És most…itt van.De hogyan talált meg,és mégis mit akar tőlem?

-Mayu!Kérlek,beszélgessünk egy kicsit!-hallottam tompa hangját az ajtó túloldaláról.

-Tűnj el!Nem akarlak látni!-szipogtam

-De,csak próbáljuk meg!Kezdjük újra!-akár egy szappanoperában

-Nincs hozzá kedvem-nyitottam ki az ajtót,miután egy fél perces megnyugvást tapasztaltam magamon.-És miért csak most lett kedved eljönni?10 évvel ezelőtt nem lett volna egyszerűbb?Akkor talán még meg is bocsátottam volna,de most…csak szánalmat érzek.

-Szánalmat?-húzta fel a szemöldökét

-Pontosan.Most pedig kérlek menj el,és felejts el!-csuktam volna be az ajtót,de a lábával megakadályozta ezt a cselekvést

-Csak beszélgetni akartam,nem megenni téged.-vigyorgott

-Nem kell a magyarázkodásod!Nem vagyok rád kíváncsi!

-Rendben.Ha meggondolnád magad,akkor itt a telefonszámom-nyomott a kezembe egy cetlit.

-Nem kell-téptem szét és a földre dobtam.

-Szervusz kislányom!-köszönt el,én pedig bevágtam az ajtót

#KONYHA

~25 KONYHA

*MAYU SZEMSZÖGE*
Muszáj volt elmennem Shoko-hoz,hisz aggódott értem.De nem mondtam el neki mindent,és úgy hazudtam a szemébe,mint a vízfolyás.Valójában nem Takada férje miatt menekülök,hanem a nevelőapja elől.Megfenyegetett,hogy hogyha nem szakadok le a nevelt lányáról,csúnyán megbánom még azt is,hogy megszülettem. Ez durva volt,és soha nem mondták még nekem így azt,hogy tűnjek el.Amúgy Takadáéknál minden rendben,a férje megelégedett a felesége szerencsejáték-függőségével,a gyermekei pedig boldogan járhatnak iskolába.

-Mayu!!-kopogott valaki az ajtón

-Megyek már!-tettem le a kezemben lévő fakanalat

Kinyitottam az ajtót,és ledöbbentem

-Hiro!Mit keresel itt?

-Utánad jártam egy kicsit.-vigyorgott rám

-Gyere csak be!Éppen ebédet készítek,de az várhat!

-Köszönöm,nem maradok sokáig,csak egy levelet hoztam neked.-nyomott a kezembe egy borítékot. Egy jó vastag borítékot.

-Kitől  van?-szegeztem a tekintetem a „postára”

-Keiko küldte,de ha jól tudom,akkor Shoko is írt neked.-mondta,majd meg sem várva,hogy kinyögjek valamit,elment.

Leültem a kanapéra,kibontottam a leragasztott fehér borítékot,és kiszedtem a tartalmát.

-Jó sok papír…öcsém,híres lettem vagy mi??-motyogtam magamnak

Az első levelet kezdtem el olvasni,amit Keiko írt:
”Drága Mayu!

Fogalmad sincs,hogy mennyire hiányzol nekem,és a családnak.Nagyon sajnálom,hogy nem tudunk találkozni,de biztos vagyok abban,hogy jól vagy,és nincs semmi bajod!Netán ha lenne kedved,akkor találkozhatnánk a szokásos helyünkön,a parkban a gyönyörű cseresznyefánk alatt.

Sokszor csókol: szerető  „anyád” ,Keiko”

„Milyen kedves…de várj!Anyád?Mióta lettem a lánya?Na mindegy”

A következő Shoko levele volt:
”Mayu!Mayu!Mayu!
Tudod,hogy most hogy utállak?Eljöttél,és a szemembe hazudtál.Tudod, felhívtamTakada-t,és ő azt mondta,hogy nem menekültök.Mégis mi folyik itt kisasszony?Választ kérek!És ne jöjj nekem azzal,hogy a volt pasid ismét bánt,mert lemegyek hídba tőled,meg a folytonos hazudozásaidtól.Légy oly’ szíves és told el ide a nagy képedet,és magyarázd el nekem,hogy miért nem vagy hajlandó felvenni  a telefonodat?!Ezzel még nem fejeztük be ezt a „beszélgetést”!”

„Hűha…” Gondolataimat és az olvasó pillanatokat halk kopogás zavarta meg.Fogadok,hogy a „ház ura” keres.

Odaléptem az ajtóhoz,és valóban ő állt ott.
-Kifizetem!Azonnal!-intettem

-Nem azért jöttem-vallotta be

-Hát akkor?Kettőt fizessek vagy hármat?-értetlenkedtem

-Nem a lakbér érdekel!Ki kell költöznöd innen!

-Pontosan miért?

-Miért?Ugyan Ono!4 hónapja nem fizettél lakbért,és én kiadtam a lakást egy másik vevőnek,aki még ma be akar költözni az új lakásába!

-SOHA!-tiltakoztam-Itt élek már ki tudja mióta,és most azt akarja,hogy kiköltözzek?Na azt elfelejtheti.-mondtam,majd a nappaliban lévő polchoz siettem,ahol egy malac alakú tárgy volt.Megfogtam és földhöz vágtam.Megfogtam az összes megtakarított pénzemet,és az ajtóban álldogáló férfinak adtam-Ennyi elég lesz addig,amíg nem kell a következőt fizetni?

-Öhh…Meg tudod oldani,hogy a következőt is kifizesd?Nem halsz éhen,nem fogsz fázni?-hadart

-Ne aggódjon már ennyit!Még a végén ráncos lesz!-mutattam a tökéletes arcára

-Ohh…igaz.Még 30 se vagyok,és még korai lenne a ráncos arc.Nemde?-vetette fel a kínos mosolyát

-Valóban.De…-szagolgattam a levegőt-Mi ez az égett szag?

-Ömm..nem tudom-szagolgatott ő is

-Basszus!Az ebéd!-csaptam a homlokomra,majd beszaladtam a konyhába,ami sajnos lángokban állt.Előkaptam a poroltót,majd a tűz felé irányítottam,és eloltottam a sárga lángokat.

-Húú…azt hiszem ennek annyi-jött be a ház ura,aki valójában Marknak hívtak-Ne csüggedj!Visszaadom a pénzedet,és megcsináljuk ketten a konyhát!-nyugtatott

-Ühümm-törölgettem a sírástól piros szemeimet

-Na gyere,lángkirálynő!Menjünk az elektronikai boltba!Keresünk hasonló tűzhelyet,meg valami festéket egy másik boltban!

-Ühümm-bólogattam

A boltban sikeresen megtaláltuk a nekem legmegfelelőbb tűzhelyet,sőt még festéket is találtunk egy másik boltban.

-Holnap átmegyek hozzád,és megcsinálom az egész konyhádat!

-Rendben,és köszönöm!

-Ugyan…ez a legkevesebb!-valószínűleg arra gondolt,hogy „el akartam adni a lakásodat,de mégsem tettem,mert kifizetted az elmaradást”

-Viszlát,és köszönöm!-csuktam be az ajtót,miután elment.
A nap további részében a nappaliban ücsörögtem,és popcornt zabálva a TV-t bámultam.Egészen éjfélig Shoko 2009-es turné DVD-jét néztem,és énekeltem.

#ADOMÁNYOZÁS

~24 ADOMÁNYOZÁS

*SHOKO SZEMSZÖGE*
Még a koncerten sem láttam Mayu-t.Felmentem saját Twitter oldalamra,és elkezdtem bepötyögni a következőt:

Reméltem,hogy kapok választ!Lassan 4 hónapja,hogy nem jelentkezik,és úgy hallottam,hogy a parkban tartott koncertem előtt ott volt.Meglehet,hogy nem voltam eléggé figyelmes?Vagy valami rosszat tettem?Áhh…mindegy.Remélem majd erre válaszol.Tudom,hogy a TWITTER üzeneteire mindig válaszol,akár ismeri az embereket,akár nem.Lekapcsoltam a gépemet és lesiettem a nappaliba,ahol a kis családom várt rám.
-Mehetünk?-jött oda hozzám „apu”

-Hová?-értetlenkedtem

-Hát…Kínába!A nagyszülőkhöz!-jelentette ki anyám nemes egyszerűséggel

-Őőő…egy másik dimenzióban lehettem,amikor ti erről beszéltetek.És sajnos én nem mehetek,mert ugyebár holnap segítenem kell máshol!-hazudoztam

-És mi erről miért nem tudunk?-kérdezte anyám

-Mert csak ma hívtak fel,hogy kellene nekik a segítségem.

-És mégis hol segítesz?-tette fel a kérdést „apu”

-Őőő…A TOKYO TV adománygyűjtést szervezett a tavalyi katasztrófa áldozatainak.A gyűjtés pedig eléggé titkos,mert nem akarjuk,hogy tudjanak róla.Ez egy amolyan meglepetés lenne az áldozatoknak.-hazudtam tovább szemrebbenés nélkül

A telefonom pittyegni kezdett,jelezvén,hogy valaki írt a TWITTER üzenőfalamra.Felmentem a szobámba,és megnéztem,ki üzenhetett nekem.Meglepődtem,amikor Mayu üzenetét olvastam:

Reméltem,hogy válaszolni fog,és íme…itt a válasza.Remélem,hogy eljön,mert ha nem..megfojtom.
*másnap*

A csengő lány hangjára ébredtem reggel 6 órakor. Megvertem volna azt,aki ilyenkor zaklat,de tudtam,hogy Mayu az.Lerohantam,hogy kinyissam azajtót.Mayu rémült tekintetével találkoztam.

-Szia!Bemehetnék?-tekintett körbe az utcán

-Gyere,de mi van?Bajba kerültél?-faggattam

-Nem.Csak Takada férje elől menekülünk!Mert az én ötletemből fakadóan Takada azt mondta a férjének,hogy nyert a PACHINKO-n.Kirúgták a cégtől,és most munka után kutat,a gyerekek árvaházban vannak,és most nem tudjuk,hogy mit csináljunk.Ezért is nem jelentkeztem bő 4 hónapig,amit szörnyen sajnálok.-hajtotta le a fejét

-Héé!!-ültem mellé-Semmi baj.De mondhattad volna,segítettem volna én is!

-Nem,nem akartalak téged is belevonni.Még a végén te is bajba kerültél volna.De most mennem kell-nézett az órájára

-De..miért?Csak most jöttél!

-Nem maradhatok!Sietnem kell,mert…mert.-mondta,majd kilépett az ajtón,magamra hagyva a nagy lakásban

Nem tudtam mihez kezdjek,így egész nap a macskáimmal szórakoztam.A nap gyorsan eltelt,és pár óra múlva anyuék is hazajönnek.

-Még 48 óra és itthon vannak-mondtam magamnak,majd szépen lassan elaludtam

# „Good day Bad day Brand-new day”

~23 „Good day Bad day Brand-new day”

*MAYU SZEMSZÖGE*

Ami azt illeti,lassan 3 hónapja nem jelentkeztem Shoko-nál.De azt hiszem túl sokat voltam a nyakán.És most,hogy a húga is megszületett,jobb ha nem zaklatom.És a nevelőapja is megmondta,hogy túl sokat vagyok Shoko nyakán,és így nem tud dolgozni.
 Szokásomhoz híven ma is elmentem egyet kocogni az egyik közeli parkban. Rögtönzött koncertet tartott valamelyik híres énekesnő,akiért úgy odavoltam. Mostanság nem tudok zenét hallgatni.A fülemmel lett valami,amit máig sem tudok,hogy mi.Az orvosok szerint megerőltettem a sok koncerttel és a visítással.Pedig hiába mondogattam,hogy én csak egyszer voltam koncerten.
-” Just a day ashita ga konaku…”-hallottam a távolból egy ismerős hangot.Nem akartam arra menni,de mivel visszafordulni nem volt erőm,így szaladtam tovább,a lány pedig egy pillanatra megállt,amikor elfutottam a színpad előtt. Gyorsabban kezdtem szaladni,aminek az lett az eredménye,hogy 3 pocsolyába is belegázoltam,és a bokámat is tönkrevágtam.
-Kellett neked ilyen gyorsan szaladnod!-jött oda hozzám egy ismeretlen

-De,én nem is szaladtam gyorsan-mentegetőztem

-Na gyere,felsegítelek-nyújtotta a kezét az ismeretlen-Hé!Nem te vagy Mayu?

-Mi??

-Ono….Mayu!!Te vagy az!Vagy tévedek?Téged keres Shokotan!Gyere csak velem!-rángatott

-Nem lehet!!Kérlek engedj el,és tegyünk úgy mintha nem is találkoztunk volna!oké?-rángattam a kezemet,de éreztem,semmire nem megyek ezzel,így megharaptam,mire felszisszent

-Ez mire volt jó?Eszednél vagy?Mi van ha veszett vagy?-kérdezte tőlem
”Mata Bad day Bad day Brand-new day”
-Nem vagyok veszett,és teljesen normális vagyok,és ha most megbocsátasz,elmennék,és nem szólok senkinek,hogy láttam,hogyan csorgatod a nyálad a színpad mellett.

-Ehh..ezt mikor láttad?-jött közelebb

-Mikor?Ember,ez a 21. század,és ott az a kamera-mutattam a színpad mellett álló kamerára-Na az ott éppen működik,és onnan láttam,hogy a szemeidet legelteted.

-Ha elmondod valakinek,esküszöm kinyírlak!

-Fenyegetőzöl?Na ide figyelj!Igaz nem dolgozok az FBI-nál,de ha valami baja lesz Shoko-nak esküszöm,hogy kettéhasítalak egy bárddal!!!Ezt vésd az agyadba!Na szia!!-intettem,majd meg sem várva a válaszát elszaladtam.

*SHOKO SZEMSZÖGE*
-Kimerültem!Egy percre…pihenőt…kérlek-ziláltam.

-Oké emberek,10 perc szünet!Remek voltál Shoko!

Odamentem az egyik operatőrhöz,aki mereven bámulta az elszaladó egyedet

-Ki volt az?Talán ismerted?-töröltem meg a homlokomat egy törölközővel

-Ömm…Ma……senki.Nem ismertem,csak megmondtam neki,hogy ne szaladgáljon a színpad előtt,mert eleshet.

-Ja,értem.Azt hittem,hogy Mayu volt

-Nem.Megmondtam,hogy hogyha látom azt a csitrit,megölöm.

-Hé.azért ennyire ne legyél rá dühös.
-De hát…elhagyott téged,amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá

-Ez nem szappanopera.Amúgy is…túl sokat voltunk együtt.Kell a magánélet mindenkinek.Nem?
-Shoko!!Színpadra!!-kiabált rám az operatőr

-Na megyek.Aztán csak okosan!

#MEGÉRKEZETT

~22 MEGÉRKEZETT

*SHOKO SZEMSZÖGE*
3 hónappal később~
Éjfél van,és anyám a szülőszobán van.Rettenetesen izgatott vagyok,mert húgom lesz.Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztam,hogy legyen miből elővarázsolni a babának való dolgokat.Már eldöntöttük,hogy Mayumi lesz,ami kicsit hasonlít a Mayu-ra.Ami a barátnőmet illeti.Amióta Takada odaköltözött hozzá,nem is láttam még.És ez 3 hónappal ezelőtt történt.Fogalmam sincs,hogy mi van vele,életjelet sem ad,az SMS-ekre se válaszol,és a telefonhívásokra sem reagál.
-Megszületett!-jött ki „apám”
-Meg…megnézhetem?-álltam fel idegesen
-Hamarosan bemehetünk hozzá!-ölelt át
-És milyen?-néztem rá könnyes szemekkel,amik nem a bánat könnyei voltak,hanem a boldogság és az öröm könnyei.
-Gyönyörű.Nagyon hasonlít rád!Az arca és a szeme…olyan,mintha téged láttalak volna.

-Akkor ő a tipikus tökéletes baba-mosolyodtam el

Alig 20 perc telt el rövidke beszélgetésünk után…Az orvos megengedte,hogy megnézzem Mayumi-t.Valóban olyan,mint én.

-Mosolyogj Mayumiii!!!!-nyomtam az arca elé a telefonomat
-Még nem tud…-kezdte el anyám,mire a baba hatalmas mosolyt produkált

-Jézusom!Ő nem evilági!!

Anyám és „apám” egyszerre törtek ki a nevetésben.

-De most komolyan.Ekkora mosolyt egy fél órás babától….-mutogattam a képet

-Na,akkor tedd fel gyorsan az internetre!!-hallottam anyám hangját

„Végre!Végre!Végre!!Megszületett Mayumi!Hát nem szép?”
”De ekkora mosolyt már ki látott egy fél órás csecsemőtől??oO”

Ezek után feltettem a képeket is a blogomra,és miután végeztem ezzel a bonyolult művelettel,elpakoltam a telefonomat:
-Na,én most megyek,és letöltöm Mayu-t!!!!Még jövök.Sziasztok!-nyomtam 1-1 puszit a szüleim arcára

Kezdem megszokni,hogy már van apám…hmm…vajon ezt Katsuhiko látja??És büszke most anyura?Ezekkel a gondolatokkal indultam meg Mayu lakása felé.

Becsöngettem,és egy teljesen idegen ember nyitott ajtót.
-Jó estét!Mayu-t keresem!-néztem szét a lakásban

-Sajnálom,de itt nem lakik semmiféle Mayu!
-És tessék mondani,ismeri ezt a lányt?-adtam az idős bácsinak egy képet a barátnőmről

-Soha nem láttam ezt a kislányt!-nyomta vissza a képet,majd becsukta az orrom előtt az ajtót.
-Köszönöm.

Pedig Mayu itt lakik,azért ennyire nem lehet szita az agyam…Felhívtam…a válasz egy hangos sípolás volt.Rengeteg SMS-t küldtem neki,amikre szintén nem kaptam választ.Beszippantotta az univerzum.
Hazaérve gyorsan bekapcsoltam a laptopomat.A blogomra mentem,és elkezdtem bepötyögni egy igen hosszú szöveget:
”Mayu Ono!!!Ha olvasod ezt a bejegyzést,akkor jelezd nekem valahogy,hogy élsz még,és nem ettek meg az élienek!!Aggódok érted,és mindenki a családban!!”

A következő bejegyzésem:
”Aki látta a képen látható lányt,az azonnal szóljon nekem,mert lassan 3 hónapja semmi életjelet nem ad magáról!!KÉRLEK MAYU!!GYERE HAZA!!”

Elküldtem majd hanyatt  vágtam magam az ágyamon,és elnyomott az álom!Belegondolva,nem volt szép tőlem felébreszteni a bácsit!Na mindegy.

#PACHINKO

~21 PACHINKO
*MAYU SZEMSZÖGE*

Hazamentem,mert nem szerettem volna zavarni.Szerintem senkinek nem tűnt fel,hogy nem vagyok ott.Nem is baj.Örültem,hogy megint itthon lehetek.Este felé értem haza.Hazaérve körülnéztem a lakásban,és megállapítottam,hogy az egész lakás dögunalmas.Úgy döntöttem,hogy holnap átrendezem az egészet,és pár szobát átfestek.A tapéta már a múlté azt hiszem.Miközben nézegettem a szobákat megakadt a szemem egy ajtón,aminek a túloldalán még sohasem voltam.Jól el volt rejtve,valószínűleg a nagyszüleim rejtették el,hogy nehogy megtaláljam.De vajon gondoltak arra,hogy át akarom rendezni a lakásukat?

Az ajtóhoz léptem.A tapéta az ajtón is ott volt,ezzel rejtették el.Csupán a kilincs kandikált ki a virágos tapétából.Megfogtam a kilincset,és benyitottam a szobába.Hihetetlen volt.Egy üres szoba,ami valójában nem is volt Üres.tele volt a nagyszüleim házassági képeivel,és rólam is volt egy rakat kép,amiket még soha nem láttam.A csengő hirtelen megszólalt,és hangos dörömbölés is társult az idegesítő jelenség mellé.
-Mi a fene van már?-szaggattam ki az ajtót a keretből

-Nem fene,csak én!Takada!Bemehetek?-hadarta

-Persze.
-Köszönöm!Mondd Mayu!Alhatnék nálad pár napig?-fordult felém a nő,arcáról pedig a zaklatottság tükröződött.

-Valami gond van?

-Csak a férjem…tudod a szokásos,hogy nem dolgozok eleget.De ahh…-ült le a kanapéra-Miért nehéz felfognia,hogy neki is kéne dolgozni nem csak nekem?A gyerekek sem tudnak iskolába menni,ha csak én dolgozok.Minden pénzbe kerül,sajnos.Az,hogy egyenek,a ruha,a tankönyvek az utazás…és 2 gyerek van…szorozd meg mindezeket kettővel.

-Az havi sok pénz-ilyenkor érzem magam érthetőnek

-Úgy bizony.És hamarosan elveszítem a munkámat,mert a mai volt a 4. alkalom,hogy késtem.

-Takada!Talán én tudok segíteni!-mondtam,miközben a polc felé mentem,és egy dobozt vettem le róla-Igaz nem sok,de több a semminél.-nyújtottam oda a dobozt.Ő kinyitotta és csodálkozva meredt rám

-Mayu!Ezt nem lehet!Nem fogadhatom el!-tiltakozott,és a dobozt visszanyújtotta nekem

-Nem!Neked nagyobb szükséged van rá!Jótékony célra akartam fordítani,de ez most fontosabb,mint a kóbor macskák vagy kutyák.

-De akkor sem!Ez rengeteg pénz!A fizetésem összesen nincs ennyi,mint ez a pénzösszeg.Ha elfogadom és hazaállítok,mit mondok honnan van?

-Mondjuk…nyertél a PACHINKO-n.

-Ez jó ötlet,de a PACHINKO nem az én világom.

-Takada!Vagy ezt mondod,vagy megmondod az igazat!Választhatsz!

-Jó,rendben,akkor nyertem a PACHINKO-n!Köszönöm Mayu!!-hálálkodott-De ugye még itt éjszakázhatok?

-Persze!!Van egy szoba,ami gyakorlatilag vendégszobának indult.Oda befészkelheted magad.Ja,és addig maradsz,ameddig csak akarsz!!

-Rendben,és még egyszer köszönöm!

-Ugyan,nincsmit!Ja és a hűtőt is bármikor igénybe veheted!-szóltam utána,majd bementem a szobámba.Letusoltam,majd befészkeltem magam az ágyba,és elnyomott az álom.

#SZIA BABA

~20 SZIA BABA!

*SHOKO SZEMSZÖGE*

Miután anyám bejelentette,hogy én adhatok nevet a leendő kistestvéremnek,elkezdtem gondolkozni,milyen nevek is jöhetnének szóba

-Minna,Mina,Aya,Ayako-mondogattam hallkan-Istenem,miért van ilyen sok lánynév?

Összecsaptam a füzetemet,amibe eddig firkáltam,majd a kamerámért nyúltam és kimentem az udvarra.Bekapcsoltam a készüléket,és hozzákezdtem a videóbloghoz:
-Szia leendő kistestvérem!-integettem a kemarába-Még anya hasában vagy,de már lehet látni téged.Nos,amiért én most dumálok neked az azért van,mert én vagyok a te nővéred.És bármilyen meglepő,lehetséges,hogy hogyha te felnősz,addigra én már alulról szagolom az ibolyát.Na jó,azért nem most készülök meghalni,de lehetséges,hogy mire te eléred a 16 évet,addigra én már tényleg nem leszek-mosolyodtam el.-Nos,egyenlőre még nem tudjuk,hogy kisfiú vagy-e vagy kislány.Anyu megengedte,hogy én nevezzelek el,így megkérlek,hogy a jövőben ne állj bosszút szerető nővéreden.Egy néven megakadt a szemem,az pedig a Minna név.Ha kisfiú leszel,akkor arra is van egy jó ötletem,ez pedig a Genta.Tudom még furcsának találod,hogy ilyen neveket adunk,de modernizálódtunk.-nevettem ismét-Nos,kistestvérkém,most megyek.Legyél jó anyu hasában!Holnap is jövök egy kis beszéddel,hogy ne unatkozz majd annyit,ha nagy leszel.

Lekapcsoltam a kamerát,majd bementem.Meglepődtem,amikor anyu barátja állt az ajtófélfának támaszkodva,és könnyes szemekkel mosolygott rám.

-Talán valami rosszat csináltam?-vontam kérdőre az előttem álló férfit

-Nem,dehogy!Csak megnéztem,hogy mit csinálsz,és meglepődtem.-vallotta be őszintén-Várod már?

-Kit?-léptem beljebb az ajtón,majd a konyhába mentem

-Hát a babát-jött utánam feltéve a számomra egyértelmű kérdést

-Nagyon!Már alig várom,hogy én is megfoghassam.Még nem igazán tudom,hogyan kell a babákkal foglalkozni,de minden feladat elé pozitívan állok-mosolyogtam az „apámra”

-Belejössz majd,hidd el!Ügyes leszel!

-Mmm…remélem.De most mennem kell a stúdióba.-kaptam fel a táskámat,és már indultam volna

-De…jött utánam-Még nem kell bemenned.Nem úgy volt,hogy 2 hetes szünetet tartasz?

-Valóban,de muszáj bemennem.El kell intéznem valamit,ami nem várhat.-kiáltottam,és már úton is voltam a stúdió felé.
A hatalmas üvegajtón belépve csak úgy özönlöttek a feladatok a nyakamra:
-Shoko kisasszony!Ezt még alá kéne írnia!

-És ezt is kisasszony!
-Shokotan!Shokotan!Mondja,maga szerint melyik képek lettek a legjobbak-dugta az orrom alá a képköteget

-Állj!Ennyi nem megy egyszerre!Azokat aláírom,adják csak ide.A képeket pedig kiválogatom!

Szerintem világos,hogy nem vagyok szájber ember,és nem tudok mindent egyszerre megoldani.
-Most bemennék azon az ajtón!-mutattam egy normális méretű faajtóra,amelyen a 10-es szám volt látható

-Ma délután négyig le kéne adni mindent!

-Meglesz!Ne aggódjon!Ha most megbocsájtanak!

Beléptem az ajtón,ledobtam a táskámat,és a táncosaim felé mentem.A lányok és a fiúk már összeírták,hogy a holnaputáni  koncerten milyen stílusú táncot fognak lejteni.
-Na gyerekek! Bejelenteni valóm van!-csaptam össze a két kezemet-Édesanyám,Keiko,gyermeket vár,és szeretném bejelenteni ezt a rajongóimnak is.Tehát esedékes lenne egy kisebb szünet is a koncerten.Lehetséges lenne?

-Persze!Legalább addig tudunk pihenni mi is!-mondta az egyik srác

…………………………………….
*2 nap múlva*
-Jajj,ez fantasztikus volt!Nagyon köszönöm,hogy ilyen sokan el tudtatok jönni.Most szeretnék valamit bejelenteni.
A válasz egy közös sikítás volt a rajongók felől.

-Tehát…mint tudjátok,édesanyámmal nagyon jó a viszonyunk.És szoktam is róla beszélni.Most is róla lenne szó.Az a helyzet,hogy kisbabát vár a mostani barátjától.-vigyorogtam

A válasz erre egy közös hurrogás volt,amit nem értettem miért kaptam

-Naa…valami baj van?-kérdeztem meglepődve
Mindenki egyként kezdte üvölteni az igazi apám nevét:KATSUHIKO!
-Na,na,na….figyeljetek rám!- csitítottam a közönséget-Az édesapámat még most is rettenetesen szeretem,soha az életben nem lesz még egy ilyen apám.De be kell valljam,édesanyám sem maradhat örökre egyedül.Kell valaki,aki mellette van,és támogatja mindenben,és az a valaki nem csak én leszek,hanem a mostani barátja!Tehát kérlek titeket,fogadjátok el őt is úgy,ahogy én elfogadtam!Fantasztikus ember,és tudom,hogy csak jót akar!!!
Már sikolyok voltak a válaszok,és az,hogy: SZERETÜNK SHOKO!LEGYÉL BOLDOG!!
És a többi.