#MI EZ AZ ÉRZÉS?

Másnap eléggé kómásan ébredtem.A srácok egy üzenetet hagytak a hűtőn,hogy hazamentek.Én is szerettem volna hazamenni,de ennek nem láttam semmi esélyét.Gondolatmenetemből a telefonom hangja ugrasztott ki.Ismeretlen szám hívott:
-Igen,tessék!-szóltam bele zavartan

-Kazuo!Itt Shokotan!

-Áhh…üdvözlöm!-könnyebbültem meg.Már azt hittem,hogy valaki MÁS keres.

-Akkor ráérsz ma ugye?

-Persze!Ma 9-kor,ahol tegnap találkoztunk.-vigyorogtam

-Hahóó!!Fél 9 van fiatalember!-zökkentett ki cseppnyi álomvilágomból.”Talán még a nyálam is folyt?Nem az nem…”

-Ohh..basszus!Azonnal ott vagyok!Kérlek ne haragudj!Tényleg,sietek!Kérlek ne menj el!-utasítottam a lányt

-Rendben.-hangjából éreztem,hogy mosolyog-Nem megyek el!Várlak!

Egy hegy méretű szikla esett le a szívemről.Gyorsan felöltöztem,fogat mostam,és fiúkat   megszégyenítő tempóban rohantam a tegnapi helyszínre.Ő az egyik széken ült,haja lazán vállára omlott,arcáról pedig sütött a gyönyör és a báj.Csodálatos látvány volt.

-Áhh!Kazu!-állt fel a székéről-Már kezdtem azt hinni,hogy nem jössz el!

-Ha…azt…mondom…hogy…itt…leszek…akkor…itt…is…leszek….-lihegtem.Életemben nem futottam ennyit,mint ma.Azt hiszem lemondok arról,hogy futóbajnok leszek

-Kérsz vizet?-nézett rám hatalmas barna szemeivel

-Igen…köszönöm-mosolyogtam

-Tessék-nyújtotta oda a számomra életmentő folyadékot.Gyorsan megittam,majd a poharat letettem a bárpultra,és odamentem az eddig is ott álldogáló emberekhez.-Srácok!Ő itt Kazuo!Kazuo,ők itt az én kis bandám!

-Üdv!-intettem nekik

-Ő itt Maki és Aya.A táncosaim-mutatott a két lányra-Még van valahol két táncos lábú,de nem tudom,merre kóvályognak.-mosolygott

-Sziasztok!

-Ő itt Rie,a basszusgitáros-mutatott egy magas,szőke hajú fiúra

-Szia!

-Ő itt Aiji,a dobos-mutatott egy kopasz srácra,aki éppen a kávéját tanulmányozta

-Heló!Aiji vagyok!-intett

-Kazuo!Nagyon örülök!

-Szintén!És te min játszol?-kérdezte

-Gitározom-vigyorogtam,talán egy kicsit el is pirulhattam

-Akkor kezdhetünk is!Kazu!Ne félj!Nem lesz baj!-tette kezét vállamra Shoko

-Remélem.De Shoko!Kottát kaphatnék?

-Persze!Aiji!!Kottát kaphatna Kazu?!- pipiskedett,hogy megkeresse a fiút,aki éppen akkor ült le a dobok mögé

-Természetesen!-bólintott,majd egy rakat papírt nyomott a kezembe

-Akkor kezdjük a…mondjuk a Gozen Rokuji-vel!
-És 1…2…3…-ütötte össze dobverőit Aiji

A próba alatt remekül éreztem magam.Rengeteget nevettünk a hibákon és a hamis hangokon.Azonban Aya kificamította a bokáját,így Rie bevitte őt a kórházba,ahol azt mondták,hogy egy darabig biztosan nem táncolhat.A másik két táncossal viszont nem találkoztam,amit sajnálok,mert a srácok elmondták,hogy rendkívül tehetségesek.
A próba úgy este 8-ig tarttott,addig sikerült mindenkit megismernem.Megtudtam,hogy Rie Amerikában született,és 3 évesen jöttek Japánba.Aiji Kiotóban született,és az édesapja halála után jöttek az édesanyjával Tokióba,ahol az édesanyja egy cukrászda főnöke lett.Aya-ról is kiderült egy két dolog.Például,hogy sokáig járt Rie-vel,de aztán úgy döntöttek,hogy külön válnak,de ennek ellenére barátok maradtak.Maki édesanyja híres énekesnő volt,és elmondása szerint nagyon hasonlít rá.

-És most mesélj magadról,Kazu!-toppant be Rie,hátán Aya-val

-Mit mondjak?

-Mesélj a családodról!-ült mellém Shoko

-A családomról?-összeszorult szívvel kérdeztem vissza

-Igen.Tudod,az édesanyádról és az édesapádról!-noszogatott Maki

-Hát..az a helyzet,hogy nem ismerem őket.Mikor kicsi voltam árvaházba raktak,és azóta azt se tudom,hogy mi van velük.-hajtottam le a fejem.Ne lássák,hogy egy keménynek mutatkozó fiú sír

-Ugyan,nem kell szégyenkezned!- bíztatott Maki

-Nem szoktam róluk beszélni.Még ha kérdezik sem.

-Köszönjük,hogy velünk kivételt tettél!De esküszünk,hogy senkinek nem mondjuk el.Még a sajtónak sem.-mosolygott rám Shoko

-Köszönöm!Na,most megyek.Holnap is van nap.Akkor…hol találkozzunk?-csaptam össze a tenyeremet

-Ugyanitt!-kiabálták szinte egyszerre

-Rendben,és ugyan így 9-kor?

-Igen!

-Akkor…sziasztok!-intettem,majd kiléptem az ajtón.A hűvös levegő megcsapta az arcomat.Út közben elgondolkoztam azon,hogy mi ez a furcsa érzés,ami már a meghallgatás napján bennem van.Soha nem éreztem még ilyet,de leírom…Mintha száz meg száz pillangó repdesne a gyomromban.Ez megszokott?Azt mondják,hogy ez a szerelem jele,de én nem hiszek az ilyenekben.