#ÁTLAGOS NAP??

~26 ÁTLAGOS NAP???

*MAYU SZEMSZÖGE*

~Augusztus 4.~

A találkozás Shoko-val és az édesanyjával egy héttel ezelőtt volt.Shoko ki volt borulva,hogy nem jelentkeztem,és megmondtam neki,hogy mi a helyzet.Hogy a nevelőapja megtiltotta,hogy együtt lógjunk.Ja,a konyhámról nem is meséltem.A „ház ura” átjött,és megoldotta az általam okozott galibát. Azután pedig elmentünk ebédelni.Végre megtudtam mi a neve,és azt is,hogy ő is Londonban élt,akár csak én.
Ma reggel a nyári napsütésre ébredtem.Szerettem a nyarat,mert ilyenkor nem kellett korán kelnem.Emlékszem,amikor még suliba jártam,a nagymamám mindig mondta,hogy hogyha nem kelek fel,nem készít nekem reggelit és,akkor éhezhetek egész nap,amit persze nem akartam,így mindig még az előtt kirobbantam az ágyból,mielőtt mondhatta volna.Hiányoznak azok az idők.
Jelen pillanatban a vadonatúj konyhámban sürgök-forgok,és gofrit csinálok.Ezt még Londonban tanultam egy cukrásztól.Furcsa nem?A telefonom csörögni kezdett.Lány hangjától a hideg is kirázott.Felvettem,és az én régi,londini barátnőm Amy hívott.Ezen kívül az ajtón is dörömböltek.Mi lett itt?Híres lettem,már megint? Az ajtóhoz csoszogtam,és kivágtam az ajtót.Meglepődtem,amikor megláttam ki is áll az ajtóban.
-T…Tom!Mi a fenét keresel itt?

-Beszélnünk kell.Fontos dolgokról!Bemehetnék?-hadarta egy levegővel

-Persze!-nyitottam ki neki az ajtót-Ömm..Amy!Most le kell tennem,mert jött egy vendégem,de utána felhívlak!Örültem,hogy ismét beszélhettünk!Vigyázz magadra!

„Rendben!Szia!!Puszillak!”

-Na,mondjad…hallgatlak!-fordultam Tom felé

-Gofrit sütsz?-terelte a témát

-Gondolom nem enni jöttél!Térj a lényegre,nem igazán érek rá!-mondtam neki eléggé hideg hangnemben

-Jó,oké..Tehát emlékszel még a barátnőmre?Victoria-ra?

-Igen-felejthetetlen egy csaj volt

-És arra is,hogy terhes?

-Igen-hogy felejthetném el?

-És arra,hogy apa leszek?

-Igen-hülye vagy

-És most be vagyok tojva,mert nem tudom,milyen egy igazi apa.

-És ezt én hogy mutassam meg neked?Nekem nem igazán volt részem apai szeretetben és gondoskodásban-valltam be,nem mintha ezt nem tudta volna-De ezt tudod,mert elmondtam.

-Igen,de…nekem nem fog menni ez az egész apaság!

-Ugyan-tettem a kezemet a vállára-Ez szívből jön!Tudod…ha szereted,akkor tudni fogod,hogy hogy bánj vele!Mint….-itt elgondolkoztam-Mint a motoroknál,vagy az autóknál.-basszus Mayu,ilyen hülye hasonlatokat honnan szültél??

-Tehát ha nem tudom hogyan kezeljem,akkor bele se vágjak?-nézett rám csillogó szemekkel.Ezektől mindig megenyhült a szívem,sohasem tudtam ellenállni a barna szemeinek,de most…

-Nem!Azt mondom,hogy ez a szívedből fog jönni!Csak higgy abban,hogy meg tudod csinálni,és igen is jó apa leszel!-hajtogattam.Valójában fogalmam sem volt,hogy mit mondjak neki,mert fogalmam sem volt,hogy milyen egy igazi apa.Már nem emlékeztem arra sem,hogy az én apám milyen volt.

-Köszönöm,Mayu!Istennő vagy!-pirult el

-Ohh…ugyan,nem is.-intettem

-Pedig de!Amúgy…ehetnék?Farkas éhes vagyok,és a gépem csak 4 óra múlva indul vissza Londonba.-vallotta be,majd a hasa hangos korgása jelezte igazát

-Na gyere!Megetetlek!De kérlek…ne legyél disznó!

-Megígérem!-tette szívére kezét,majd készségesen bevándorolt a konyhába-Gofríííí!-nyavalygott

-Olyan vagy,mint egy kislány!-vallottam be az igazat,ami már lassan 4 perce bennem érlelődött.

-Nem is…Na…mondjuk akkor megetetsz?

-Persze!-toltam elé a tányért,amin halomban állt az édes finomság

-Akkor…jóétvágyaaaat!

Körülbelül 5 perc alatt elpusztította a gofriáradat felét.A többit  azt mondta,hogy nekem adja.Kedves volt tőle.

-Biztos,hogy megleszel apaként?-kérdeztem tőle a repülőtéren

-Olyan vagy,mint az anyám.Idegeskedsz,de igen…megleszek.Ha kellene segítség,akkor hívlak téged.oké?-kacsintott

-Rendben!

A hangosbemondó szavaira Tom megindult,én pedig visszaballagtam a TAXI-hoz,ami készségesen hazaszállított.
Kerek 19:00-kor valaki csengetett.Nem hittem el,hogy már megint zaklat valaki.

-Mivan?-szaggattam ki az ajtót,mert ez már a 4. csengetés volt a mai napon-Ohh…Ki tisztelt meg jelenlétével?-kérdeztem az eddig nekem háttal álló férfitól

-Nem ismersz meg,Mayu?-fordult meg

-Lehetetlen!Ez nem igaz!Te…te már meghaltál!És…-hadartam,majd becsaptam az ajtót,és lassan végigcsúsztattam a hátamat a fehérre festett faajtón.

Az apám tisztelt meg jelenlétével,akiről eddig azt hittem,hogy-ami nem kedves,de-alulról szagolja az ibolyát.És most…itt van.De hogyan talált meg,és mégis mit akar tőlem?

-Mayu!Kérlek,beszélgessünk egy kicsit!-hallottam tompa hangját az ajtó túloldaláról.

-Tűnj el!Nem akarlak látni!-szipogtam

-De,csak próbáljuk meg!Kezdjük újra!-akár egy szappanoperában

-Nincs hozzá kedvem-nyitottam ki az ajtót,miután egy fél perces megnyugvást tapasztaltam magamon.-És miért csak most lett kedved eljönni?10 évvel ezelőtt nem lett volna egyszerűbb?Akkor talán még meg is bocsátottam volna,de most…csak szánalmat érzek.

-Szánalmat?-húzta fel a szemöldökét

-Pontosan.Most pedig kérlek menj el,és felejts el!-csuktam volna be az ajtót,de a lábával megakadályozta ezt a cselekvést

-Csak beszélgetni akartam,nem megenni téged.-vigyorgott

-Nem kell a magyarázkodásod!Nem vagyok rád kíváncsi!

-Rendben.Ha meggondolnád magad,akkor itt a telefonszámom-nyomott a kezembe egy cetlit.

-Nem kell-téptem szét és a földre dobtam.

-Szervusz kislányom!-köszönt el,én pedig bevágtam az ajtót