#VÉGZET

~30 VÉGZET

„Nincs végzet, amely megtervezné az emberek életét. Bármi, ami ér bennünket, jó vagy rossz, az általában saját tettünk eredménye, vagy cselekvésünk hiánya.”

-Mayu!-szólt hozzám egy ismerős hang.Még mindig a parkban üldögéltem,és gondolkoztam.

-Igen?-pillantottam fel,és akit ott láttam kedvesen mosolygott rám

-Hát te mit keresel itt,Kita?-álltam fel,hogy jobban lássam

-Hát ide jöttem úgymond „nyaralni”-rajzolgatta az idézőjeleket a levegőbe

-És pontosan miért is jöttél ide,hozzám?-kérdezősködtem

-Mert megláttalak,és most szómenésem van.Tudod,amikor be sem áll a szám-vigyorgott

-És miről szeretnél beszélgetni?Mindenre vevő vagyok,csak Sho…-belevágott a szavamba

-Shoko aggódik érted.-fantasztikus.Éppen,hogy kezdem elfelejteni,amikor felhozza őt.
-Nem baj.Az apja megmondta,hogy váljak el tőle.De ezt most úgy mondtam,mintha házasok lettünk volna.

-Komolyan?Pedig van itt valaki,aki szeretne veled beszélni-lépett hátra,és egy mosollyal jelezte,hogy minden rendben lesz.Azt hiszem hiányzik Kita.Nem,mint a volt barátom,hanem,mint egy legjobb barát.Vele megbeszélhettem mindent,de aztán…na mindegy.Lényeg,hogy most megint itt van.

-Ma..Mayu!-lépett elő valaki egy fa mögül.Komolyan mondom olyan volt,mintha egy mesében lettem volna.

-Igen?-hunyorogtam-Shoko?-kerekedett ki a szemem.Mindenki megtalál?

-Mayuuuu!!-rohant oda hozzám,majd szorosan megölelt,én pedig nem tudtam visszafojtani a sírásomat,eleredtek a könnyeim.-Nem érdekel,hogy mit mond apám,én szeretném,ha megint a legjobb barátok lennénk!Nem akarok haragban elmenni innen.Tehát megbocsátanál,és lennél ismét az én legjobb barátom?

-Nem is tudom-dramatizáltam-Azt hiszem nem érdemlem egy sztár barátságát.De ha a kisasszonynak megfelel,akkor én szeretnék az Ön legjobb óvodás barátja lenni.Persze ha azt a címet még nem töltötte be senki sem.

-Hát nem is tudom.Az a helyzet,hogy egy Mayu nevű lány már betölti ezt a szerepet-vigyorgott,majd ismét megölelt.

-Hogy a fenébe ne lennék a legjobb barátod te bolond?-motyogtam,majd apró könnycseppeket éreztem a vállamon. A könnycseppek gazdája Shoko volt,aki nem a bánattól sírt.

-Ne sírj már te bőgőmasina!-jött oda Kita is-Úgy csinálsz,mint egy ovis.-gúnyolódott,majd ő is szorosan megölelte a lányt-Soha többé ne hagyjátok el egymást,de engem se!

-Persze!Meg majd téged elhagyunk!-vigyorogtam rá,majd egy csoportos ölelés után fogadalmat tettünk,hogy mindig is örök barátok leszünk.

„A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.”
                                             Antoine de Saint-Exupéry